2019. március 12., kedd

Alvászavarok

Akinek volt már életében - akár csak rövid időre megjelenő - alvásproblémája, tudja, milyen megterhelő mind munkahelyi, mind magánéleti, társas-szociális téren ez a zavar. Az alvásproblémák kiváltói és tünetei is lehetnek a depressziónak. A legismertebb, leggyakoribb alvászavar az inszomnia, azaz az el, átalvás, vagy túl korai ébredés zavara. Fontos az orvosi kivizsgálás, hisz hátterében számos belgyógyászati betegség is állhat. Lelki ok tekintetében a leggyakoribb tényező a szorongás, a fájó, gyötrő gondolatok, érzések elalvást megakadályozó megjelenése. A sikertelen és forszírozott-erőltetett - elalvási kísérletek önrontó, ördögi körként húzzák a személyt egyre kimerültebb állapotba. Altatószerek ideig-óráig működnek, a hozzászokás veszélye miatt azonban használatuk óvatossággal járjon együtt. E kérdésben természetesen pszichiáter szakorvossal konzultáljon a beteg. A kezelésben az alapvető alvás-higiénés feltételek megteremtése után (csendes szoba, hőmérséklet, ugyanazon időben történő lefekvés, felkelés, stb) az alvásra való negatív kondicionálás tényezőinek megszüntetése történik, biofeedback módszerekkel, relaxációval, autogén tréninggel, illetve a az alváshoz kapcsolódó szorongások mögöttes tényezőinek feltárása és átírása. A pánikbetegek kb 10%-ában a roham csak alvás során jelentkezik, ezen pánikrohamoknak leginkább biológiai, semmint pszichés okai vannak.

https://www.pszicho-menta.hu/tudastar/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése